Hátul a sarokban vagy középen elvegyülve. Ádám ritkán szólal meg, de ha megteszi... "A főszerk"

Nem is olyan nagy dolog a foci

   Alig találom meg a kiállítás helyét. Úgy gondoltam, hogy ha már a magyar futball egyetlen Aranylabdásának ereklyéiből kiállítást rendeznek, akkor plakát- és molinó hegyekbe fogok botlani. Ehelyett egy kis eldugott kapuban, egy A4-es lap jelzi szerényen, mi is lapul a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.

   Pedig ami odabent vár az emberre, annak kijárna az óriásplakát. A tárlat három apró termében a legendás Albert Flórián élete elevenedik meg előttünk. Azt már mindenki tudja, milyen volt focistaként, a kiállítás legizgalmasabb témája a civil élete, amelyben talán sokszínűbb volt, mint a futballpályán.

   Az első terembe tartok, ahol a fiatalkorát idézik fel: játékosengedélye, munkakönyve mellett iskolai bizonyítványa is ott hever a vitrinben. Ebben egy érdekességre lelek: tanúsága szerint Albert jelesre vizsgázott hit- és erkölcstanból. Na igen, annak idején fontos és alapvető attitűd volt ez a fociban is, ami manapság kikopni látszik. A padlón fekszik kopott, stílszerűen zöld-fehér színű katonaládája, amely mementója annak a korszaknak, amikor a hatalom igyekezett nem kivételezni a sportolókkal. Az eredmények akármennyire is jók voltak, a katonaság akkor is kötelező volt.

   Továbbhaladva használati tárgyai láthatók, amik azt sugallják, hogy nem élt másmilyen életet, mint a korabeliek. Látva a kis asztali rádióját, és megfejtett keresztrejtvényét Albert korszakos futball-legendából egy hétköznapi, joviális öregúrrá válik lelki szemeim előtt, aki ugyanazokat a dolgokat teszi, mint az én nagyszüleim: fejti a rejtvényt a konyhaasztalnál, miközben ágas-bogas antennájú készüléken a Kossuthot hallgatja. Persze, az én nagyszüleimnek nincs örökös bérletük a róluk elnevezett futballstadionban.

   A legmegkapóbb a családjáért rajongó Albert Flórián képe. Imádta a feleségét, Irént. Esküvőjükre több ezer ember volt kíváncsi, lakodalom helyett egy közéleti esemény lett a frigyük, aminek „főszereplői”, a jegygyűrűk is helyet kaptak a teremben a futballista karórája és nyaklánca mellett.

   A falon képek, ahogy gyerekeit dajkálja, vagy épp hintáztatja. Alig várta már, hogy edzés után hazaérjen, szépen felöltöztesse Magdit és Flóriánt; aztán kimenjen velük a közeli játszótérre. Unokáját is ennyire szerette. A kiállítás utolsó termében érdekes módon kártyákat, és egy füzetet találtam, amibe egy kisgyermek írt: kiderült, hogy unokáját tanította írni, a formálódó betűk pedig ebbe a füzetbe kerültek. A család mindig is központi helyet foglalt el az életében, nehezen viselte, ha a Fradival hosszabb időre el kellett utaznia. Pedig ezeken a túrákon olyan sztárok ellen játszott, mint Eusébio vagy Franz Beckenbauer; akitől névre szóló Bayern mezt is kapott.

   Az asztalt, ami elé utoljára lépek, a „Barátok asztalának” nevezném. Születésnapi ajándékokkal van tele, amiket a magyar közélet legkülönfélébb szereplői adtak: Balázs Fecó egyedi emléktárgya mellett hever Kovács „Kokó” István aranyszínű, dedikált bokszkesztyűje. Ebben a szekcióban külön része van Aradszky Lászlónak. A táncdalénekes haláláig jó barátja volt Albertnek, kölcsönösen szerették, tisztelték egymást. Ez kihallatszódik kettejük közös dalából, amit épp az asztal melletti televízión hallgatok.

   A szám címe: Nem is olyan nagy dolog. Tudjuk, hogy Albertnek olyan tehetsége volt a focihoz, hogy számára a sport tényleg nem volt az. Ma kiderült, hogy példás családfő is volt, akit egy egész ország imádott. Ezt a kettőt összehozni már tényleg nagy dolog!