Ma már mindenki ír, és kis költőnek/írónak hiszi magát. A web 2.0-s szép, új világban pedig szabadon posztolhatja is nyakra-főre az általa oly magas piedesztálra emelt irodalmi értéket, és meg is teszi (hozzáteszem, én is.) Pedig a jó vers, novella, az szerintem több, minthogy leírjuk, mi kavarog bennünk. Azt fel kell építeni, attól el kell távolodni, azt le kell csupaszítani, vákuummal kiszippantani belőle saját magad. Nem szeretem az 'instant költeményeket', amikor megmondják, hogy mit érezz, és olyan közhelyeket dobálnak, hogy: az élet nehéz, a szerelem fáj és egyébként is senki sem szeret. Oké, hogy én is ezt gondolom, de legalább vegyünk már annyi fáradtságot, hogy porcelán étkészletben tálaljuk a dolgot, nem csak papírzacskóban odadobjuk, hogy tessék, egyed. Ennek az objektív, érzelemmentes, szikár stílusnak a nagymestere Szabó Magda, a kedvenc íróm is. Egész egyszerűen fogja a nagy drámát, és elmondja olyan érzelemmentesen, csak a tényekre szorítkozva, hogy az embernek saját magának kell megtöltenie tartalommal. Na és itt jön a lényeg, amitől az instantból gourmet lesz: hogy az olvasó is aktivizálódjon, hogy Őt is bevond a műbe. És ez csak úgy működik, ha saját egód mellett neki is hagysz helyet.
Abszolút konzervatív módon egy ars poeticaval kezdeném a kis rovatom. Arról, hogy én miért írok, hogyan írok. Azért egy csepp iróniát is belecsempésztem, fogyasszátok egészséggel!
Kocsis-Meriadt Brigi
-----
Írni kéne…
kéne írni egy megható verset/ oly melódiát, milyet még senki se’ szerzett/ mélabúsat, hogy művészi legyen/ hűset, hogy a szívben melegedjen/ érthetetlent, eklektikust/ nyár esti melankólikust/ néhol ragacsosan túlzót/ rakok bele pár bevált kulcsszót/ szerelem, fájdalom, te meg én/ és ha összeáll az instant költemény/ megszámolom a porhoz, vízhez/ alvadt vérhez, verejtékhez/ hány csepp könnyet adtam/ aztán, ha a stílusokat megkavartam/ hogy igazán hatásossá váljon/ a lap alján dedikálom/ meg keltezem, az öröklét miatt/ tudod, az idő mindenre kihat/ már látom, az utókor hogy vizsgálja/ a történelmi háttér mennyire áthatja/ és posztmodern és a rímelés újszerű/ és ez a sor, ez de nagyszerű/ és meg csak forgok síromban/ mert pont azt nem tudják, kiről írtam….
Igen, jobb lesz, ha most rögtön
Még melegében összegyűröm…
