Szerintem mindenkinek volt kispálos korszaka. Én az első Kispál-számot unokabátyámnál hallottam, még egy összemásolt kazettáról, és emlékszem nagyon nem tetszett. Hozzáteszem, 8 éves lehettem, akkor Papp Rita volt a kedvencem (az más kérdés, hogy nem feltétlenül lineárisan halad előre a zenei ízlésem. Bocs Taylor.) Szóval hallgattam a ’Kicsit szomorkás a hangulatom’ című ópuszt, meg unokatesómat, aki arról magyarázott, hogy a Kispál az nagyon jó. Majd utána azt, hogy nem a Télapó, és nem a Jézuska hozza az ajándékokat. Meg hogy az orális szex olyan, hogy… Kemény nap volt, és egy ideig próbáltam nem is gondolni az elhangzottakra.

Aztán valahogy én is lettem 13-14 éves, és rájöttem, hogy tulajdonképpen nem tévedett semmiben a kuzin. Jöttek először a pörgős Kispál slágerek, aztán az egyre inkább melankolikus-érvágós, kevésbé ismert számok. Tulajdonképpen nem is a zene, a szöveg ragadott magával. Annyira új volt az a képi világ, amivel dolgoztak, az a naturalista nyelvezet meg a sok enjambement (most de büszke lenne a magyar tanárom), hogy teljesen elvarázsolta ’ejjdenagyművészvagyok’ tinédzser énemet. Aztán jött a Heaven Street Seven, meg a Holliwoodoo, meg az Eleven Hold, meg a Kaukáus, meg a Hiperkarma, és nem régiben az új kedvenc, a Vad Fruttik, akik azért valljuk be, mind Kispálon szocializálódtak. És én is egyre inkább kispálos aggyal és identitással kezdtem versikéket írni.

A levesbetét is egy olyan vers, amiből ordít az Etetés. Pedig másról szól. Mindenesetre jó étvágyat hozzá!

ps: Ha én fiatalság-bolondség életérzésre gondolok, akkor nyár van, ZP van és Kispál-koncert. Nemrég tudatosult bennem, hogy végérvényesen felnőhettem, mert soha többé nem mehetek a Petőfi-híd budai hídfőjénél lévő ZP-be Kispál koncertre.

Kocsis-Meriadt Brigi

-----

levesbetét

nem fér a fejembe,

hogy csak így hipp-hopp

megyek a levesbe

aprítva, szeletben,

úgy, mint a receptben,

s elvesztem egész-ségem,

és fövök, amíg nem

’kész’ leszek.

s ha kész vagyok,

az időtlen angyalok

undorral okádnak,

hogy a szívem egyik bugyrának

leghátsó sarkában van valami,

amit léleknek szoktak mondani,

és az még mozog.

aztán egy kukában landolok,

a maradék közt, részekben,

de a részekben mégis egészen…

…szólnom kellett volna, sajnálom,

hogy magamat inkább nyersen ajánlom…