Egy újabb érzés, egy újabb vers, egy újabb mondanivaló.

A "főszerk"

Van egy érzés, miről a szavaim szólnak, és van egy történet, melyről életek szólnak. E story szívbevájós, eszelős, és földhöz rengetős. Valami, amit sokan szégyellnének, aminek hallatán sokan felháborodnának, vagy épp elvesznének. S csak kevesek azok, kik tűzégette kezükön újra megsebzik a lenyomatot…

Címem nincs, csak egy történetem.

Meghallom a hangod és érzem a végem,

Szelíd vég ez, vagy ma még egy késtől

kivérzek?

Elhagyom vele örökös világunk,

Hol rosszat rossznak sosem látok,

S zenélek tovább egy olyan világban,

Melyből szabadulni már csak az ostobák kívánnak.

Lehunyom a szemem és elkárhozok egy etűdből,

Kifacsart narancs a szívem belülről.

Szánalmas valóság minden percem talán,

De még mindig! Az összes porcikám

Ölelni kíván.

Tenni ezt annyira, hogy elfelejtsek mindent,

golyózápor elől, oltalmadban higgyek.

Higgyem, egy ölelés fittyet hány a hazug szóra,

S tudjam, kanalunk egyszerre csattan a bugyogóba.

Emlékszel még a tóra?

Bárcsak ott állt volna meg a homokóra!

A Balaton partján tengeni együtt,

Újra és újra hinni, na! Most megszülettünk.

Meg is történt talán, ahogy mondtam:

Újra. Vészjósló a gondolat:

Szerelmes vircsaft, hol vagy?!

Annyira fájsz, és annyira vérzek,

Szégyen a gyász, mit miattunk érzek?

Örökre hiszem, szívembe zártalak,

Testembe szívtalak,

S ami igaz volt mindig: egy életre hívtalak…

Nemet mondtunk együtt,

Újra és újra,

S igent, ha újra nekünk csendült

a dalok csilliója…

Tudod miről van szó?

Arról a cd-ről, mi oly sokszor forgott

szerelmünk tűzétől.

Eltenni egyszer, s nem hallani újra?

Ez csak nekem olyan,

Mintha megállt volna a homokóra…

Ferenczi Dorina