Tán elillan egyszer,
Ez a fájdalom,
Mi ágyamhoz láncol.
Örök néma vegyszer,
Tisztít, de mar, belül
Szívem üres már,
Széttörte egy mozsár.
Csengő hangod elül,
Helyette villám kél,
Csak téged tépked,
Halványul emléked.
S jő majd aki nem fél,
Hogy életbe rázzon,
Egy aranyhajú.
Megérti mi a bú,
De lelked ne fázzon.
Elült a vihar.
Bernáth Péter
