Végtelenül hiszek abban, hogy a szavaknak teremtő ereje van. Amit kimondasz, pláne ha leírod, az olyan, mint amikor kívánságlistát fogalmazol a Jézuskának Karácsony előtt. Megteremted fejben – ha papírra veted, akkor materiálisan is – és az onnantól kezdve létezik a világban. A Kispál és a Borz Csiga című számában meg is énekli a nagy igazságot: „Itt ebben a tájban él egy festő, aki olyan ügyesen festi a tájat, hogy annak a tájnak aztán olyanná kell lenni, amilyen a festmény.” Megdöbbentő, de sokszor csak hónapok vagy évek múlva visszaolvasva értem meg, tulajdonképpen miről is szól egyik vagy másik versem, novellám. Mert akkor élem át, amit megírtam.

Na, hát én a múlt nyáron kitaláltam, hogy írok egy regényt. Össze is raktam a storyline-t, a karaktereket is felépítettem, feltérképeztem a helyszínt, ott van a fejemben a mindent felforgató, hatásvadász utolsó mondat is. A szereplők jellemét elég sokat csavargattam: több ismerősömből állítottam össze egy-egy karaktert sőt, saját magamat két karakterre is bontottam: A) aki voltam, B) amilyen voltam azelőtt, és amilyen lenni szeretnék ezután. Lesz egy nagyjelenet is a végén, amikor évek után találkozik a két énem. Látom magam előtt: öt éves osztálytalálkozó, a gimnázium folyosóján, a könyvtár előtti ablaknál áll A, B még indulás előtt odalép. Nem tudom mit fognak beszélgetni, de tudom, hogy marha sok bor, cigi és sírás lesz az ára, hogy megszüljem.

Nyár végén aztán eltettem az egészet a spájzba, mert jött a KOS, a meló, a minden. Nem is nagyon gondolkodtam rajta. Tegnap este autóvezetés közben aztán egyszer csak bevillant, hogy mégiscsak meg kéne írni. Eszembe jutott a történet, a szereplők. A nagyjelenet. És hirtelen összeraktam a képet: pontosan olyan vagyok most, és azt élem, amit B-nek megírtam. A-ként. Félelmetes.

Komlósi egyszer azt mondta, tudok kegyetlen is lenni. Akkor eszembe jutott ez a vers, ami talán a regényem prológja is lesz. Mert ez a regény kegyetlen lesz. Lehet, hogy sokakat magamra is haragítok vele, de szerintem csak akkor van értelme írni, ha kegyetlenül őszinte vagy. Magaddal és másokkal szemben is. Ez az én hitvallásom.

Kocsis-Meriadt Brigi

-----

Hitvallás

Én kegyetlenebb leszek, mint bárki,

De ti is kegyetlenek voltatok velem,

És azt a millió sebet, bár parányi,

Söréttel szórtátok nekem.

Én kegyetlenebb leszek a világnál,

Számomra nem lesz szent semmi,

Fontosabb lesz barátnál, családnál

Istennél, kegyetlen írónak lenni.

Én kegyetlenebb leszek a gyilkosnál,

Kéjjel szedlek szét bennetek,

Elemzem a legapróbb ér, hogy munkál,

Amikor boncolom a szívetek.

Kegyetlenebb leszek nálatok,

És már előre gyűlölöm önmagam,

Könnyű lesz zsigerből utálnotok,

Mert ti lesztek minden kegyetlen szavam.

És kegyetlenebbek lesznek a szavaim,

Mint bármi, amit valaha láttatok,

Mert a refrén, a sor, a rím

Megmutatja, milyenné váltatok.

És amíg én leszek a kegyetlen üldözött,

Ostobák, pont ti éltettek tovább,

Mert minden kegyetlenségem mögött

Ti írjátok a könyveim összes sorát.