Aki ismer, az tudja, hogy szerelmes vagyok a szerelembe. De tényleg. Az én életem gyakorlatilag egy megtestesült Taylor Swift videoklip: tele van a szívem kis és nagy szerelmekkel, meg turbuláló, nagy amplitúdójú érzelmekkel, és ha soha de soha többet nem kapom meg a szerelem ajándékát (mert az tényleg egy isteni kegyelem), akkor is addig hiszek a szerelemben, amíg meg nem döglök. Audrey Hepburn mondta volt egyszer, hogy „Nekem soha nem voltak nagy elvárásaim, és ennek köszönhetően én vagyok a legkevésbé megkeseredett nő, akit ismerek.” Valahogy így vagyok ezzel én is. Szerintem ugyanis semmi sem jár. Ha bármit kapsz, ha picit is, ha hiányosat is, azért is hálásnak kell lenni. Nem hisztizni, nem toporzékolni, nem követelőzni, nem feltételekhez kötni a szeretetet és az odaadást, hanem hálásnak lenni. Mindenért. És ha egy szerelem véget ér, ezt a hálát és köszönetet kell megőrizni.

Kocsis-Meriadt Brigi

-----

Képzelem, hiszem, tudom

Képzeld,

hiába minden ésszerűség,

csődöt mond az agy,

mert  sokkal jobban szeretlek,

mióta távol vagy,

mióta lényed nem zavarja,

amint emlékezem,

ahogy a múltba révedve

magunkat idézem,

megteremtve újra

azt, akik voltunk,

ahogy egymásra néztünk,

mielőtt elvakultunk.

Hidd el,

írnám és mondanám,

mert annyira igaz és való,

és mert szerelem témában

igencsak mérvadó,

meg valóban regénybe

illően sorsszerű,

és felettébb evidens,

de korántsem egyszerű

a szenvedve szeretés,

ami megmaradt örök.

mert ha az idő dimenziójából

akarattal kitörök,

akkor még mindig

ott ül az a fiú és az a lány.

és jöhetnek szerelmek

ráncok, évek, akárhány,

őket mindig ott találjuk.

mint egy kis szelencében,

inni bort és váltani világot

a hegy miliőjében.

Tudod,

nem kellesz már hozzá

hogy megtartsalak,

ahhoz, hogy örökké bennem élj

el kellett hagyjalak.

még mielőtt módszeresen

meggyilkoljuk egymást,

és erőlködve aláírjuk

a biztos elmúlást.

így viszont csak köszönetet

és hálát érzek

azért, hogy voltunk mi,

és azért, hogy szeretlek.