„Sokkal fontosabb, hogy mi van a mez elején, mint a hátán”
Ez a mottója Magyarország hivatásos hokiőrültjének. Spiller István szellemességével, h
umorával és páratlan tudásával már 13 éve szegezi a képernyők elé a
szurkolókat. A kommentátori munka mellett volt mindenes NHL csapatnál, újabban pedig a Budai Bocsok gyerekcsapatának egyik edzője, ahol fia, Péter is játszik.
Ha a jégkorongot emberként kellene jellemezni, milyen tulajdonságokkal ruházná fel?
Gyors, kellemesen agresszív és akkor is hajt, ha nincsen karja, mint a Gyalog galopp című filmben. Csupa olyan, mai korra jellemző pozitív tulajdonsága van a hokinak, ami kell az élethez.
Önre is hasonló jellemzők igazak?
Nagymértékben igen, mert még mindig röptében kapom el a legyet; küzdeni és hajtani is nagyon szeretek, legyen szó egy focimeccsről a haverokkal, vagy bármiről. Határozottnak is érzem magam, bár ezt jobb lenne, ha más mondaná. Edzésen szigorúnak vagyok beállítva, de ugyanakkor igazságosnak is. Szerencsére a terhelést jól tűröm, amely főleg a családomnak köszönhető, ha egy nehéz periódus van az életemben, ők tudják, mire van szükségem, hogy kimásszak a bajból.
A Budai Bocsoknál a saját fiának, Péternek az edzője. Milyen annál a csapatnál edzést tartani, ahol a gyereke is csapattag?
Ez egy hihetetlen élmény számomra, hiszen ő is kapus lett, mint én és a korosztályának egyik legjobbja. Úgy érzem, hogy vele szigorúbb vagyok, talán még keményebb is, mint a többi kapussal, de hatalmas mozgatóerő, hogy így tudom a legapróbb rezdüléséből, hogy milyen hangulata van, mire van szüksége. Már eljutottam oda, hogy jobban izgulok, ha ő véd, mint amikor nekem kell beállni a kapuba. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy vele dolgozhatok, de azt még nem tudom mi lesz, ha kikerül a kezeim közül.
Talán kimegy Kanadába 19 évesen, mint az édesapja?
Én is eljátszottam már a gondolattal, hogy mi lenne, ha a nevével kezdődne egy NHL csapat összeállítása, vagy az oda lenne gravírozva a Stanley-kupára. Nyitva van előtte ez a lehetőség a tanulás és a sport szempontjából is, hiszen a kinti kapcsolataim révén bármikor ki tudnám vinni. Annak örülnék leginkább, ha úgy tudna komoly szinten sportolni, hogy közben komolyan tanulna, hiszen gondolni kell arra, hogy mi lesz a pályafutása után, vagy ha valami buktató miatt abba kell hagynia a sportolást. Szeretném, hogy ha rólam, mint szülőről kiállítanak egy bizonyítványt, ne csak az legyen benne, hogy egy kiváló sportolót nevelt, hanem egyben egy tanult embert is.
Ha már a buktatókról beszélünk: önből miért nem lett NHL játékos?
Nekem az alapok nem voltak meg, mert hiába voltam Magyarországon egy jó korosztályos kapus, amikor kikerültem, a tudásom csak a másod- és harmadosztályra volt elegendő. Aki 16 évesen nincs a megfelelő szinten, annak nagyon nehéz érvényesülni. Én 1993-ban kerültem ki, akkor már jó 2-3 éve egy tengerentúli juniorbajnokságban kellett volna játszanom, hogy NHL csapat közelébe kerülhessek.
Azért mégis az NHL közelébe került Vancouverben, igaz nem játékosként.
Engem beszippantott a kanadai hokis légkör, és mivel jól beszéltem a nyelvet és látták, hogy számíthatnak rám, így kerültem egyfajta mindenesként a Vancouver Canucks-hoz. Legnagyobb élményen az volt, amikor 1994-ben a csapat bejutott a nagydöntőbe, és a három vancouveri meccsen is dolgozhattam: újságírókat kísértem a helyükre, valakinek banánt vagy papírt kellett vinnem. A mai napig fel tudnék idézni szinte minden cserét.
Az itteni munka miatt fogalmazta meg alapelvét.
Csapatsportban utálom az önző játékosokat. Pont azért jó egy gárda, mert együtt könnyebb boldogulni. Viccesen szokták mondani nekem, hogy „Spili, ha mindent megfogsz, akkor megvan legalább a döntetlen”, de egy kapus nem tud mindent egyedül megoldani, közösen kell dolgoznunk. Persze minden csapatban vannak sztárok, de ők is tudják, hogy „vízhordók” nélkül nem lehetnek sikeresek, viszont ők is érzik, hogy a sztár által juthatnak előre. A mez elején fontosabb a csapat logója, mint a hátulján a név!
Egy szakkommentátorról ki más is mondhatna ítéletet, mint egy lelkes szurkoló? Rabitovszky Andor hatalmas jégkorong rajongóként rendszeresen megnézi az NHL és válogatott meccseket, sőt, publikál is e témában. Ha valaki, akkor ő hiteles véleményt mondhat Spiller Istvánról:
„Több, mint 10 éve követem figyelemmel a jégkorongot és többek között Spiller István szakkommentátorkodása is segített abban, hogy beleszeressek a sportágba! Sajátos humorával még a kevésbé izgalmas mérkőzéseket is élvezetessé teszi és szaktudása kifogástalan! Az ő munkássága is befolyásolt abban, hogy sportkommunikátor szakra jelentkezzek.”
Németh Ádám
